Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Palócgulyás

 

Hozzávalók: 50 dkg marha vagy sertéshús, olaj, 50 dkg burgonya, 50 dkg zöldbab, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, zöldpaprika, paradicsom, pirospaprika, só, babérlevél, pici majoranna, bors,1 pohár tejföl, a csipetkéhez: 15 dkg liszt, 1 tojás.

 

A húst pörköltszerűen feltesszük főni. Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a felkarikázott burgonyát, a 2 cm-es darabokra vágott zöldbabot, majd utána ízesítünk még. Végül csipetkét főzünk bele.

 

 

  

Alföldi húsleves

 

hozzávalók: 30 dkg darálthús, sárgarépa, gyökér, zeller, burgonya, 30-30 dkg, kpici köménymag, egész fekete bors néhány szem, só.

Zsírban megdinszteljük a darálthúst, felengedjük vízzel. Közben kis csíkokra vágjuk a zöldségeket és kevés zsíradékon megpirítjuk. Ha a hús félig megfőtt, hozzáadjuk a zöldségeket és a fűszereket. Készre főzzük, és cérnametélttel tálaljuk.

 

 

Brokkolis burgonyaleves

 

Hozzávalók: 50 dkg brokkoli, 1 nagyobb burgonya, 1 l csirkehúsleves kockából, 1 dl tejföl, só, őrölt bors, petrezselyem.

A megtisztított, darabokra vágott brokkolit (néhány kisebbet tegyünk félre a díszítéshez) és a burgonyát egy lábasban a húsleves felével puhára főzzük, majd pépesre mixeljük. A maradék húslevest hozzáöntjük, ízestjük és a félretett brokkolirázsákat beletesszük és  1-2 percig főzzük. Aztán kiszedjük szűrővel és félretesszük. Összekeverjük a levest a tejföllel egy-két percig forraljuk csak. Brokkolirózsákkal és finomra vágott petrezselyemmel díszítve tálaljuk.

 

 

Brokkolikrém leves

 

Hozzávalók: 1 zacskó (50 dkg) fagyasztott, vagy friss brokkoli, 2 dl tejföl, 1 leveskocka, petrezselyemzöld, só, bors.

 

A brokkolit feltesszük annyi vízben főni, amennyi ellepi. Leveskockával, sóval, borssal ízesítjük. Lassú tűzön főzzük. Néhány darabot kiveszünk belőle. A tejfölt elkeverjük benne. Összeturmixoljuk és utána visszatesszük a darabokat, megszórjuk petrezselyemmel.

Tálaláskor pirított zsemlekockát adunk hozzá.

 

 

Böjti bableves

 

Szárazbab, lencse, borsó elkészítése: hogy könnyebben főjenek, minimum 6 órára be kell áztatni. A szemek közül a hibásakat ki kell szedni. A babféléket mindig hideg vízbe áztatjuk be.

 

Hozzávalók: 20 dkg szárazbab, 10 dkg sárgarépa, gyökér, 1 gerezd fokhagyma, 1 közepes fej vöröshagyma, 3-4 burgonya, só pirospaprika.

A babot feltesszük főni, a hosszúra vágott zöldségeket, a kockára vágott burgonyát, a fokhagymát, vöröshagymát , sót beletesszük a levesbe. Mikor a baba megpuhult, pirospaprikát szórunk a tetejére és jól összeforraljuk.

 

 

Burgonyakrém leves

 

Hozzávalók: 60 dkg burgonya, 8g vaj,2 közepes póréhagyma, 2 tojás sárgája, 2 l húsleves ( 3 kockából) 1.5 dl főzőtejszín, 1 dl tej, só, pici bors, 10 dkg füstölt császárszalonna.

A póré fehér részét felkarikázzuk, margarinon vagy vajon megpároljuk. Felöntjük a húsleves lével, hozzáadjuk a felkarikázottburgonyát és puhára pároljuk. Fűszerezzük. Ha kész, összeturmixoljuk, adunk hozzá tejet, felforraljuk, sózzuk, borsozzuk. Egy tálban a tejszínt összekeverjük simára a tojássárgákkal és állandó kevergetés mellett hozzáadjuk a leveshez.

A szalonnát fölkockázzuk, megpirítjuk és a kész leveshez adjuk.Pirított zsömlekockával tálaljuk.

 

 

Debreceni leves

 

5 dgk kis kockákra vágott szalonnát zsírjára sütünk, ebben a zsírban 1/2 fej

vöröshagymát megfonnyasztunk. Pirospaprikával megszórjuk és 2 liternyi csontlével felengedjük. Megpirítunk közben 10 dkg tarhonyát. A levesbe kockra vágott sárgarépát, fehérrépát, zellert és burgonyát főzünk. Sózzuk, borsozzuk, és amikor majdnem puha, hozzáadjuk a megpirított tarhonyát és 1 db paradicsomot, és egy pár debreceni kolbát karikára vágva. Együtt készre főzzük. Finomra ágott petrezselyemzölddel tálaljuk.

 

 

Gombás burgonyaleves

 

Hozzávalók: 4 közepes burgonya, 20 dkg gomba, 1 sárgarépa, 1 kis fej hagyma, 1-2 evőkanál olaj, só, bors, liszt a habaráshoz.

Az apróra vágotthagymát az olajon megpirítjuk, rádobjuk a cikkekre vágott gombát és megpároljuk. Közben a burgonyát és a sárgarépát kockára vágjuk, majd hozzáadjuk a gombához. Fölengedjük 1.5 l vízzel. Sózzuk, borsozzuk, puhára főzzük. Ha kész, behabarjuk. (tejföl+ 1 kanál liszt és egy kis tej simára keverve)

 

 

Gulyásleves

 

Hozzávalók: 40 dkg marhahús, 1/2 dl olaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 20 dkg burgonya, 2 sárgarépa (közepes), 1 petrezselyemgyökér, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, pirospaprika, só, köménymag.

A marhahúst apró kockákra vágjuk. Olajban megpirytjuk a az apróra vágott hagymát és a zúzott fokhagymát. Megszórjuk pirospaprikával, és beletesszük a húst. Mindig csak kevés vizet öntünk alá, megsózzuk és fedő alatt majdnem puhára pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, a karikára vágott zöldségeket, a paprikát és paradicsomot. Felengedjük elegendő vízzel és készre főzzük. Végül csipetkét főzünk bele.

 

  

Húsgombóc leves

 

Gombóc: darálthúst összekeverünk sóval, borssal, pirospaprikával, őrölt köménnyel, tojással, rizzsel, és kis gombócokat formázunk belőle.

2 l vizet felforralunk, belerakunk 2 húsleveskockát, delikátot, felkarikázott répát, gyökeret, kockára vágott zellert és egy kis fej vöröshagymát. Fedő alatt puhára pároljuk, felöntjük még egy kis vízzel, és ha forr, belerakjuk a gombócokat, fűszerezzük ha kell és készre főzzük.

 

 

Jánkmajtisi savanyú burgonyeleves

 

Hozzávalók: 30 dkg  füstölt oldalas, 50 dkg burgonya, olaj, kevés liszt, 1 kis fej vöröshagyma,2 dl  tejföl, kevés ecet, 1-2 babérlevél, pirospaprika, só, petrezselyemzöld.

 

Az oldalast darabokra vágjuk, faékba tesszük, felöntjük vízzel, babérlevelet, sót, és addig főzzük, míg majdnem megpuhul. Hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát. A vöröshagymát olajon megpirítjuk, hozzáadunk 2-3 evőkanál lisztet, apróa vágott zöldpetrezselymet és egy nagyon kevés pirospaprikát. Ezzel berántjuk a levest. Lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a tejfölt, és ízlés szerinti ecettel ízesítjük.

Oldalas helyett füstölt húsos szalonnával is lehet készíteni. Ebben az esetben én csíkokra vágom a szalonnát és megpirítom. Ekkor a burgonyát azonnal teszem levesbe. És ha megfőtt, akkor rántom be, mint az eredetinél.

A nagymamám jánkmajtisi volt, ő szalonnával is készítette.

 

 

Kapros zöldbableves

 

Hozzávalók: 50 dkg zsenge zöldbab (zöld színű) 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, ecet, só, 1 kis csokor kapor, cukor.

A zöldbabot szálkáitól megtisztítjuk, majd két centis darabokra vágjuk. Beletesszük fazékba, annyi vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi. Ízlés szerint sózzuk és fedő alatt roppanósra főzzük. A kaprot megmossuk, apróra vágjuk. Amikor a bab  megpuhult, a tejfölben elkeverjük a lisztet, a kaprot, esetleg egy kis vízzel hígítjuk, és a forrásban lévő leveshez adjuk. Jól kiforraljuk, hogy megfelelő sűrűségű legyen a leves. Mielőtt levesszük a tűzről pici ecettel és cukorral ízesítsük. Lehűtve tálaljuk.

 

 

Köménymagos leves

 

Hozzávalók: 1 teáskanál köménymag, 1-2 evőkanálnyi vaj, 1 evőkanál liszt, pirospaprika, só, pirított kenyérkocka.

A vajból és lisztből világos színű rántást készítünk és hozzáadjuk a köménymagot is. Kevés pirospaprikával beszínezzük, fölengedjük vízzel. Sóval ízesítjük és fölforraljuk. Ha kész, leszűrjük. A kenyérszeleteket fölkockázzuk és megpirítjuk. Tálalás előtt a tetejére adagoljuk a pirított kockákat.

 

 

Kötött tésztaleves

Nagymamám receptje Szabolcs-Szatmárból

 

 

Hozzávalók: 10 dkg szalonna, 1 közepes vöröshagyma, 1 kanál pirospaprika,2-3 burgonya, paradicsom, paprika, 1-2 répa, petrezselyemzöld, 50 dkg liszt, 2 tojás, bors, só.

A szalonnát apróra vágjk, kiolvasztjuk, félretesszük. A zsírjában megfonnyasszuk az apróra vágott hagymát. A felét félretesszük. A maradékban elkeverjük a pirospaprikát, felengedjük 2-3 l vízzel. A burgonyát  és a répát kockára vágjuk és a leveshez adjuk. Tésztát gyúrunk, kinyújtjuk, szalonnás hagymával megkenjük, megszórjuk egy kis borssal, majd újjnyi vastag tekercsekre sodorjuk. Kb. 5 cm hosszúságú darabokra vágjuk, és egyszerűen megkötjük középen.

A levest sózzuk, és ha majdnem megfőtt, hozzáadjuk a kötöt tésztákat és megfőzzük. Apróra vágott petrezselyemzölddel tálaljuk. 

 

 

Magyaros gombaleves csipetkével

 

Hozzávalók: 30 dkg gomba, 1 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, egy pkicsi zelllergumó, 1 kis fej vöröshagyma, só, olaj, 2-3 evőkanál liszt, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 dl tejföl.

A csieptkéhez: 15 dkg liszt,  egy csipetnyi só, 1 tojás.

 

A zöldségeket apró kockákra vágjuk, a gombát szeleteljük. A vöröshaygmát apróra vágjuk, majd olajon megpirítjuk.Hozzáadjuk a zöldségeket, kevés pirítás után a gombát , és pirítjuk együtt néhány percig. Meghintjük pirospaprikával és felöntjük 3 liternyi vízzel. Fél órát főzzük, közben tejfölös habarást készítünk kevés liszttel, és kevés vízzel, majd besűrítjük vele a levest. Közben fűszerezzük őrölt borssal, sóval ha szükséges. Megszórjuk finomra vágott petrezselyemzölddel.

A csipetkéhez valókból kemény tésztát gyúrunk, pici golókat formázunk és sós vízben kifőzzük.

A levest a kifőzött csipetkével tálaljuk.

 

 

Sajtos-sonkás gombaleves

 

Hozzávalók: 15 dkg gomba, 10 dkg füstölt sajt, 10 dkg gépsonka, 6 dl csirkehúsleves (kockából) 1 dl tejszín, 1 fej vöröshagyma, 2-3 evőkanál olaj, egy csomó petrezselyemzöld, 1 evőkanál liszt, só, szerecsendió, őrölt fehér bors.

Az apróra vágott hagymát megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felszeletelt gombát, és megfűszerezzük. Fedő alatt  a saját levében megpárpljuk, majd zsírjára pirítjuk. Felengedjük a húslével, belekeverjük a csíkokra vágott sonkát és hozzákeverjük a tejszínnel elkevert lisztet. Felforraljuk, a végén belekeverjük az apróra vágott petrezselymet. Reszelt sajttal tálaljuk.

 

 

Savanyú becsinált leves

 

Hozzávalók: 40 dkg sertéshús, 10-10 dkg sárgarépa, petrezselyem, 5 dkg zeller, 5 dkg karaláb, 1 csokor petrezselyem, 2 tojás sárgája, 2 dl tejföl, 1-1 evőkanál olaj, ecet és só.

Kis kockákra vágjuk a sertéshúst, kevés olajon megpirítjuk, majd sózzuk és felengedjük 2 liternyi vízzel. Amikor a hús  megpuhult, hozzáadjuk a fölkockázott zöldségeket, az apróra vágott petrezselymet és puhára főzzük. Ezután levesszük a tűzről, belekeverjük a tojás sárgájával elkevert tejfölt, végül egy kis ecettel enyhén savanykásra ízesítjük.

 

 

Tárkonyos burgonyaleves

 

Hozzávalók: 50 dkg burgonya, olaj, 4 dkg liszt, só, babérlevél, tárkony, 2 dl tejföl, pirospaprika, 1 kis fej vöröshagyma, só.

A kockára vágott burgonyát sós vízben feltesszük főni, és hozzáadunk 1-2 babérlevelet, ízlés szerint tárkonyt és vöröshagymát. Elkészítjük a rántást, pirospaprikával megszórjuk és ráöntjük a levesre. Ha puhára főtt, hozzáadjuk a tejfölt és jól összeforraljuk. Ízlés szerint akár metélttésztát is főzhetünk bele. 

 

 

Tejleves

 

1 l tejet 2 dl vízzel, kevés sóval, ízlés szerinti cukorral felforralunk. Beleteszünk 1-2 vaníliáscukrot és cérnametéltet főzünk bele. 10-15 pőerc alatt takarékon megfő benne a tészta.

 

 

Tejfölös karfiolleves

 

Hozzávalók: 3-4 szem burgonya, 1 vöröshagyma, egy kisebb zeller vagy levél,egy csokor petrezselyemzöld, 3-4 evőkanál rizs, 1 kis fej karfiol, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt,ételízesítő, só, őrölt paprika.

Rózsáira szedjük a karfiolt, a burgonyát, zellert kis kockákra vágjuk, a hagymát egészben hagyjuk. Egyszerre tesszük fel, a rizzsel együtt. Ízesítjük sóval, vegetával, és pirospaprikát szórunk rá. Fedő alatt lassú tűzön főni hagyjuk, míg meg nem puhul. Ha minden megfőtt, a tejfölt összekeverjük a liszttel, majd a leveshez adjuk. Összeforraljuk.

 

 

Tiroli burgonyakrém leves

 

 Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 20 dkg füstölt császárszalonna,1 kis fej vöröshagyma, 2 dl tejszín, 2 l húsleves kockából, só, bors, majoranna, pirított zsemlekocka.

A szalonnát apró kockákra vágjuk, lepirítjuk, közben az apróra vágott hagymát is hozzákeverjük, ha mehpirult a szalonna. A burgonyát apró kockákra vágjuk és hozzátesszük a szalonnához. Megfűszerezzük, hagyjuk érni az ízeket, és felengedjük a húslével. Mikor puhára főtt a burgonya, belekeverjük a tejszínt és készre főzzük. Tálaláskor pirított zsemlekockát adunk hozzá. Én tejfölle csináltam és így is finom lett.